A fejlesztő játékok  otthon 

A fejlesztő játékok ma már elérhetőek bolti keretek között is, melyek specifikusan egy-egy területet támogatnak, fejlesztenek, melyek elengedhetetlenek a gyermekek egészséges gyarapodásához. Ám léteznek igazán egyszerű, otthon is könnyedén elkészíthető és alkalmazható játékok is, melyekről mostanában olvastam és nagyon hasznosnak találom őket.

Gombolyagdobálós: A játékosok körben állnak, egymástól olyan távolságra, hogy még könnyen tudják dobni és elkapni a gombolyagokat. A játékvezető kezdi. Valamennyit leteker a gombolyagból, megfogja a végét és odadobja a csoport bármelyik tagjának. Ő elkapja, megfogja a fonalat, és a kezében tartja, majd leteker belőle valamennyit és eldobja a következőnek. Így jól látni, hogy ki kapott már "labdát", ki tartja a fonalat a kezében. Fokozatosan kialakul egy háló, s mindenkinek csak egyszer lehet a kezébe kapni a gombolyagot és a fonalat. Mikor már mindenki kapott labdát, akkor álljunk meg egy kicsit: így mindenki össze van kötve mindenkivel, mindenki kapcsolatban van mindenkivel. S most jön a nehezebb: ezt a jól felépített hálót lebontjuk.

Adott téma megbeszélésére: Először felolvasnak, vagy más módon felvezetnek egy témát, utána a csoportvezető odadob egy kövér gombolyagot annak a csoporttagnak, aki a témában nyilatkozni akar. Eközben megtartja magának a fonal végét. Beszélni mindig csak az beszélhet, akinél a gombolyag van. Ha egy másik csoporttag is beszélni óhajt, az előző odadobja a gombolyagot neki, a megfeszült szálat azonban kezében tartja. A beszélgetés így folytatódik, s eközben a fonalból látható háló szövődik. Az ilyen módon lefolytatott beszélgetés rövid kiértékelésbe torkollik, talán a következő kérdések segítségével: - Milyen érzés van bennem, amikor kezemben tartom a szálakat? - Sok/kevés szál van nálam? - Több vagy kevesebb szálat tartanék legszívesebben? - Mit mondanak a szálak mai magatartásomról? - Mit mond a háló szimbóluma a csoport vonatkozásában?

Célkitűzés: Egyszerű ügyességfejlesztő játék, amely kiváló kiindulópontja lehet a csoporton belüli kapcsolatok struktúrájáról szóló beszélgetésnek. Pedagógiai javaslat: A "gombolyag" módszer különösen a csoportképződés kezdeti szintjén ajánlott, ahol az egyes tagok még erősen a csoportvezető felé orientálódnak. E gyakorlat az egymás közötti kommunikáció egyszerű módját ajánlja. A játékos forma elvezet az embertárshoz, és hozzájárul a beszélgetésben való kiegyenlítettebb részvételhez.

Goofie: Álljunk fel laza csoportban, csukjuk be a szemünket és kezdjünk el vándorolni körbe-körbe. Ha találkozunk valakivel, rázzuk meg egymás kezét és kérdezzük meg: „Goofie?”. Ha egy kérdő „Goofie?” -t kapunk válaszul, akkor nem volt szerencsénk, nem találkoztunk vele. Csukott szemmel keressünk tehát tovább. Mialatt mindenki kéz rázogatva körbevándorol, és Goofie után kérdezősködik, a játékvezető az egyik játékos fülébe súgja, hogy ő Goofie. Mivel Goofie tud látni, ezért ez a játékos kinyithatja a szemét. Goofie azonban sajnos néma, ezért ha vándorlásaink közben olyasvalakivel találkozunk, aki megrázza ugyan kezünket, kérdésünkre azonban néma csend a válasz, akkor örülhetünk, mert végre megtaláltuk régóta keresett Goofie-nkat. Most végre kinyithatjuk a szemünket, megfoghatjuk Goofie kezét, mert mi is részévé váltunk. Goofie csak a két végén képes növekedni, ezért ha két kéz ragadja meg kezünket, ez azt jelenti, hogy Goofie-val valahol a közepén találkoztunk. Tapogatózzunk tehát valamelyik irányba tovább, amíg valaki nem figyelmeztet bennünket, hogy a sor végére értünk. Ha az utolsó keresgélő is csatlakozott Goofie-hoz, a játék véget ért. Talán valamivel közelebb is kerültünk egymáshoz.

Célkitűzés: Ha össze szeretnénk hozni egy társaságot, mélyebb kapcsolatot szeretnénk kialakítani egymás között, és emellett még jól is akarjuk érezni magunkat, játsszunk Goofie-t! Goofie egy kedves, barátságos lény, aki állandóan növekszik, mert mindenki vonzódik hozzá, és része szeretne lenni.

Hogy érzem magam itt és most?: Ismerjük egymást, de változunk is folyamatosan, sőt a hangulatunk, az érzéseink még gyorsabban is változnak, mint mi magunk. Sokszor elhatalmasodik a bánat, máskor meg egyértelműen öröm tölt el bennünket. Van, amikor annyira vidám vagyok, hogy mindenen csak nevetnék, máskor meg a fáradtság miatt alig hallom meg azt is, amikor hozzám szólnak. Most úgy mondjuk el a nevünket sorban egymás után – s nem kell ez előttem szólót megismételni – hogy a névhez hozzáteszem azt az érzést is, ami itt és most leginkább betölt, ami leginkább jellemző rám. Törekedjünk arra, hogy érzéseket és ne gondolatokat mondjunk. Persze a rövid és gyors megfogalmazás is fontos, válasszuk ki a legjellemzőbbet, azt, ami a leginkább uralkodó érzés. Pár példa: „A feszültséggel teli Ildikó vagyok.” „A vidám Borbála vagyok.” „A kíváncsi Rozika vagyok.” Szóval, valahogy így. Ha valaki nem érzést mond, a játékvezető leállíthatja egy „STOP!” jelzéssel.

Célkitűzés: Hozzásegíteni a résztvevőket az érzések megfogalmazásához és kimondásához. Oldani a háttérbe húzódás vagy a negatív érzések elfojtásának rossz hatásait, vagy éppen azt támogatni, hogy röviden, tömören egy, az „itt és most” leginkább előtérben lévő érzésüket fogalmazzák meg. A csoport együttlétének kezdetén jó lehetőséget ad, hogy felmérje a játékvezető a hangulatot, bemelegítésként is alkalmazható.

Szárnyalás: Játékgyűjtemény pedagógusoknak

Fejlesztő játékok: az egészséges és boldog gyermekkorért

Tulajdonképpen, ha jobban belegondolunk, szinte minden játék tekinthető a fejlesztő játékok darabjának, hiszen hatással a vele játszó apróságokra. Az viszont cseppet sem mindegy, hogy egy-egy játék milyen készségek kialakulásában segít, a fejlesztő játékok mely csoportját erősíti. A fejlesztő játékok egyszerre hasznosak és szórakoztatóak a gyerekek számára, így a szülőknek már csak annyi a feladatuk, hogy a legmegfelelőbbet válasszák ki csemetéjük számára.

Az egészséges életmód és a táplálkozás

Az egészséges életmód talán legfontosabb alappillére a helyes táplálkozás. ehhez pedig engedhetetlen, hogy sok rostban gazdag gyümölcsöt és zöldséget fogyasszunk!

Az egészséges táplálkozás ismérvei: a változatosság, a kiegyensúlyozottság és a mérsékletesség. Az étrendet az élelmiszerek széles skálájából, az 5 alap élelmiszercsoport mindegyikéből, megfelelő mennyiségben és arányban kell összeállítani, hogy a szervezet valamennyi szükséges tápanyagot megkapja. Ugyanis az egyes élelmiszerek sokféle tápanyagot tartalmaznak, és a különféle tápanyagok sokféle élelmiszerben megtalálhatók, de nincs egyetlen olyan élelmiszer sem, amely valamennyi szükséges tápanyagot megfelelő mennyiségben és arányban tartalmazná.

Az orvostudomány egyik nagy kihívása az, hogy hogyan tudjuk megelőzni a nagy halálozású krónikus megbetegedéseket. Régen ismert, hogy kialakulásukért kb.70%-ban táplálkozási és környezeti, valamint magatartási, életmódbeli tényezők a felelősek. Más szavakkal a krónikus megbetegedések kialakulása nagyrészt azon múlik, hogy mit eszünk, mit iszunk, mit lélegzünk be és hogyan töltjük szabadidőnket. A táplálkozás nem az egyedüli kockázathordozó, de az általánosan elfogadott, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott, kellően változatos, ugyanakkor mérsékletes táplálkozással a krónikus megbetegedések kockázata 30- 35%-kal csökkenthető.

Magyarországon a halálesetek több mint 50%-át a szív és érrendszeri megbetegedések okozzák, vagyis minden második ember szív és érrendszeri megbetegedés következtében hal meg, ez az EU átlag közel duplája.
Az egészséges táplálkozás megfelel a prevenciós elvárásoknak. Annak előrebocsátása után, hogy nemcsak az egyes élelmiszerek vagy tápanyagok hiányos vagy többlet bevitelének, hanem a táplálkozás és az életmód egészének van döntő befolyása a krónikus megbetegedések kockázatának csökkentésére, a jelen dolgozat a zöldségek és gyümölcsök táplálkozás-élettani szerepével foglalkozik.

Keringési betegségek Számos vizsgálatban szignifikáns, fordított irányú összefüggést mutattak ki a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása és a coronariabetegség kockázata között. Joshipura 124 399 egyénre kiterjedő vizsgálatában (közülük 82 251 volt nő, 42 148 férfi) igazolta a coronaria betegség kockázatának a csökkenését. Elsősorban a nagy C-vitamin tartalmú, zöldleveles zöldségeket találták különösen kedvezőnek.
Nagy epidemiológiai vizsgálatok sora bizonyította a zöldség - és gyümölcsfogyasztás pozitív szerepét a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében. A diófélék fogyasztásának szerepét külön is vizsgálták, és fordított összefüggést mutattak ki a diófélék fogyasztása és a coronariabetegség kockázata között. A preventív hatás a diófélék kedvező zsírsavösszetételével hozható összefüggésbe; sok egyszeresen telítetlen zsírsavat tartalmaznak, és esszenciális zsírsavtartalmuk is magas. A zöldségek és gyümölcsök számos vitamint és ásványi anyagot és értékes antioxidánsokat tartalmaznak, de egyéb non-nutritív védőanyagokban, fitokemikáliákban is gazdagok, amelyek jelentős szerepet játszanak a kockázatcsökkentésben. A természetes antioxidánsokról : C-vitamin E-vitamin ß-karotin tudjuk, hogy csökkentik az ISzB kockázatát.

Magas vérnyomás A zöldség- és gyümölcsfogyasztás preventív szerepe a magas vérnyomás megelőzésében jórészt azzal magyarázható, hogy nátrium tartalmuk kicsi. A lakosság nátrium-klorid (konyhasó) fogyasztása az ajánlás három-négyszeres. Az ajánlás: NaCl: 6g/nap, ami Na 2,4 g/na) bevitelt jelentene. Általánosan elfogadott, hogy a sóérzékeny emberekben a tartós Na toxicitás szerepet játszik a magas vérnyomás előidézésében. Kálium tartalmuk nagy, a káliumot nem véletlenül nevezik gyümölcs-sónak. (ajánlás: K: 3,5g/nap) A K vérnyomást csökkentő hatása 2,5 –szer erősebb, mint a Na vérnyomást növelő hatása Energia-denzitásuk kicsi, ami kedvező az elhízás megelőzése szempontjából. Az elhízottak között gyakoribb a magas vérnyomás. A diófélék esszenciális zsírsavtartalma is figyelemre méltó ebben a vonatkozásban /18, 20/. Napi egy adag gyümölcs, zöldség, burgonya a javasolt 400g-on felüli többlet fogyasztása 40%-kal csökkentheti az agyvérzés okozta halálozást.
Daganatok A zöldség- és gyümölcsfogyasztás és a carcinoma incidencia vonatkozásait tanulmányozó 156 táplálkozás-epidemiológiai vizsgálat közül 128-ban szignifikáns protektív hatást mutattak ki. Az ellentétes hatást aflatoxin, peszticidek, nitrát jelenléte magyarázhatja.
Különösen kifejezett antikarcinogén hatást mutatnak a :
• Keresztesvirágúak: (glukozinolát) gyomor- bélrendszer, tüdő
• Citrusfélék (C-vit., folsav, élelmi rost)
• Paradicsom (likopin) emlő, emésztőrendszer, méhnyak, hólyag, prosztata
• Fokhagyma (allicin) gyomor-bélrendszer (+ antihipertenzív hatás)
• Szója: (fitoösztrogén) emlő, prosztata, vastagbél

Dr Barna Mária: A ZÖLDSÉGEK ÉS A GYÜMÖLCSÖK SZEREPE A TÁPLÁLKOZÁSBAN

Egészséges életmód: tartsd szem előtt

Bár mindenben sajnos nem vagyunk befolyással életünk alakulását tekintve, de az egészséges életmód szem előtt tartásával mindenképpen megóvhatjuk magunkat számtalan megbetegedéstől és meghosszabbíthatjuk ezzel életünket. Az egészséges életmód akkor teljesedik ki igazán, ha valóban nagy körültekintéssel választjuk ki, hogy mit és mikor eszünk, és hogy az alapanyagot hol szerezzük be hozzá. Nem könnyű betartani az egészséges életmód szabályait, viszont garantáltan megéri!

Dixit: válj mesélővé!

A Dixit mesélni tanít és érteni a mesét, megtanulni olvasni a sorok között, mindezt egy társasjáték keretein belül. De honnan ered a gyermekekben a mese iránti szeretet?

A népmese és a gyermeki tudattalan: A népmese különleges helyet foglal el az irodalmi termékek sorában. Szinte olyan, mintha nem is az ember, hanem közvetlenül a természet műve volna. Az évszázadok során létrejött és fennmaradt, számtalan ember nyomát hordozó történetekben valami nagyon általános, örök érvényű igazság kristályosodik ki. Mindaz, ami nem fontos, ami esetleges, ami nem igaz, ami érdektelen, ami nem időtálló: lekopott, lecsiszolódott róluk. Csak az maradt meg, ami kortól és egyéni tulajdonságoktól függetlenül mindenki számára érvényes és létfontosságú. A népmeséket végtelen gazdagságuk miatt sok szempontból lehet elemezni, vizsgálni. A pszichológust főként az foglalkoztatja, hogy a mesékben milyen mélységes lélektani igazságok fogalmazódnak meg. A mesék (a népmesék) pszichológiai jelentőségével, gyerekekre gyakorolt hatásával foglakozik Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című kiváló könyve.
Bettelheim magyarázata szerint a mese a szimbólumok nyelvén szól a hallgatóhoz. Közvetlenül hat a tudattalanra, nyelve a tudattalan nyelve, világa a tudattalan világa. Már a mesék jellegzetes nyitómondata - "hol volt, hol nem volt, hetedhétországon is túl" - azt jelzi, hogy a történet nem itt és most, nem a reális világban, hanem egy másik közegben játszódik, ahol más szabályok, más törvények érvényesek. De a mesék, bár történéseik a valóságnak ellentmondanak, mégis "igazak", mert szimbolikusan alapvető igazságokat fejeznek ki. Ezeket a szimbólumokat nem szükséges tudatosan megérteni - sőt nem kétséges, hogy a mesemondók és a mesehallgatók ezt nem is igénylik, ilyesmire nem is gondolnak -, de a népmese szimbolikus igazságtartalma mégis eléri a tudattalant, és ott jótékony hatást fejt ki.

A mese világa mágikus, nem racionális. Olyan, mint a kisgyermeké és a tudattalané. Csodák történnek benne, a tárgyaknak, állatoknak tudatuk és lelkük van, bármi, még a halál is visszafordítható, sőt élő és élettelen között eleve sem éles a határ. Minden világos, egyértelmű, nincsenek árnyalatok, fokozatok, kétértelműségek. A belső tulajdonságok ugyanolyan szélsőségesek, mint a külsők (valaki vagy gyönyörű, vagy irtóztatóan csúnya; vagy jóságos, vagy határtalanul gonosz). A mese közege ezért olyan otthonos, szinte magától értetődő a mágikus gondolkodás szintjén álló gyerek számára, annak ellenére, hogy a mai gyerek élete alig valamiben emlékeztet a mesehősök körülményeire. A mese a tudattalan szimbólumaival dolgozik. A gonoszság csúnya boszorkány, a segítő jóindulat gyönyörű tündér, a lélek mélyének vad szenvedélye fenyegető vadállat képében jelenik meg. A mesék a maguk tárgyilagos, egyértelmű módján nyíltan szólnak az emberi lélek sötét, veszedelmes oldalairól: az irigységről, a féltékenységről, az uralomvágyról, a féktelen szenvedélyekről. Az éretlen kisgyerek belső világa kaotikus; vad, fékezetlen, egymásnak ellentmondó indulatai szinte szétfeszítik, ami óriási szorongást kelt benne. Felnőttként már nagyon nehéz elképzelnünk, hogyan érezheti magát egy három-négyéves kisgyerek. De azért az úgynevezett hiszti-rohamokon, dacreakciókon mindenki láthatja, milyen parttalan dühöt tud átélni a gyerek, ha akarata bármilyen oknál fogva akadályba ütközik; milyen pusztító haragot érezhet éppen azok iránt, akikre a leginkább rászorul, és akiket máskor a legjobban szeret. Mennyire pillanatok alatt tud átváltani a legnagyobb boldogságból a legnagyobb kétségbeesésbe; milyen végletesen, szorongatóan elhagyatottnak és magányosnak érezheti magát, ha akár csak rövid időre is idegenek között marad.

A kisgyerek tehetetlenül hányódik indulata hullámain. Nincs még eszköze, nincs még tudása ahhoz, hogy érzésviharain uralkodni tudjon. Nincs elég tapasztalata térről és időről, hogy tudná: a bajok meg fognak szűnni, a kellemetlenségek nem tartanak örökké. Főként azt nem tudja, hogy ő maga is tehet ellenük valamit. Ahogy a csecsemő éhsége azért is olyan kínzó, mert fogalma sincs, hogy ez a szörnyű érzés idővel - amikor enni kap - meg fog szűnni, ugyanúgy érzi a kicsit nagyobb gyerek is minden baját örök érvényűnek. Saját indulatai azért is töltik el szorongással, mert érzi féktelen sodrásukat. Mágikus elképzelései miatt nem is tud igazán különbséget tenni kívánság és cselekedet között; megrémülhet, ha haragja múltával arra kell gondolnia: mi lesz, ha dühödt átkai, rossz kívánságai beteljesülnek.

A mesék fontossága

Dixit mese és valóság

A Dixit cseppet sem egy hétköznapi társasjáték: itt tudnod kell mesélni és megérteni a mesét. De ez még közel sem elég. A Dixit győztese csak úgy lehetsz, hogy ha mesélő vagy, nem értheti mindenki a meséd, viszont ha hallgatóság vagy, minden szóra külön oda kell figyelned. Dixit: mese és valóság, versengés és móka!

Érzékeny témát járunk most körbe, ez pedig nem más, mint az öregedés, az érett ember mindennapjai és alkotásai. Ne feledjük, az élet minden szakaszának megvan  amaga szépsége és haszna, töltsük hát el mindennapjainkat boldogan:

Mivel az élet hatás és visszahatás, alkalmazkodás és ellenállás, alakulás és alakítás, éppen azért a rugalmas adaptációs készséggel, erős testi-lelki ellenállóképességgel bíró egyének mutatkoznak az elmúlás legszí­vósabb és legfölényesebb ellenfeleinek. Ismeretes az örökké mosolygó, vidám, élete végéig tervező, tevékenykedő öreg típusa, mint például Manet Le bon Bock-ja, aki szembenéz az öregedés tényével, ismeri az öregkor jellemző gyengeségeit és — a lehetőségekhez képest — alkalmazkodik hozzájuk. Az ilyen egyének vitalitásukat szinte öntudatlanul edzik azzal, hogy az állandó igénybevétellel meggátolják idegsejtjeik funkcionális hanyatlását. A használt, de nem kimerített neuronok ugyanis lassabban öregszenek, mint a nem használtak, ami igazolja a mikrokémikus Jendrassik Loránd azon állítását, hogy az intenzív szellemi élet a legmakrobiotikusabb, tehát életet meghosszabbító, „elixír". Erre majd minden gondolkodó, legtöbbnyire idejekorán és saját „lelki mélyérzésé­vel", rájött.

„Akinek rövid az élet és tettekben meg akarja hosszabbítani, ezt leginkább a közösség legodaadóbb szolgálatában érheti el" — olvashatjuk annak a Veres Péternek egy évtizedekkel azelőtti írásában, aki most egy éve infarktussal a kórházba menet még a mentőautóban is a közjó érdekében írt levelet egy magas beosztásban levő barátjának. Tevékenység, de nem öncélú, nem látszattevékenység kell az öregeknek, hanem olyan, amelynek közhasznú értelmét látják. Meg kell győződniük arról, hogy fontosak még, hogy még dolguk van a világban. Alkotó ember életében ez néha egy „ismétlődő ifjúság" érzését kelti, amit Goethe is észlelt, s aminek Márai szerint „egyik titka, tudni, hogy mit kell még tennünk. Hallani a hangot, amely megsúgja, hogy ezt vagy azt a feladatot még el kell végeznünk, mert más nem végezheti el helyettünk . . . de ezeket a feladatokat lényegesen meg kell különböztetni a rutinfeladatoktól". S hogy az aktív magatartásnak mennyire ultima ratio jelentése van a „horgonytalan mulandóság" elleni küzdelemben, azt Né­meth László így vallotta meg: „Végül is nincs más feladatom a földön (ez az új regenerációs kísérlet kiindulási tétele), mint hogy sportszerűen küzdjem a pusztulással, s közben egy kései testi és szellemi önmegújítás lehetőségét is kikísérletezzem. Ehhez az is hozzátartozik, hogy csináljak valamit s főként azt, amihez mégiscsak a legtöbbet értek."

A 75 éves Jakob Grimm pedig akadémiai emlékbeszédében ezeket mondta: „Miért dolgozzék kevesebbet az öregember? A kamrája tele van tapasztalatokkal, amelyeket hosszú évek alatt gyűjtött össze. Egybegyűjtött kincseit hagyja felhasználatlanul veszendőbe menni?" Az „őszi termés"-t, az utolsó életszakasz örök értékű alkotásait nevek és művek hosszú sorával bizonyíthatjuk. Szophoklész, Szókratész, Cicero, Tizian, Michelangelo, Goethe, Voltaire, Darwin, Newton, Kossuth, Tolsztoj, Brassai, Pavlov, Shaw, Parhon, Arghezi, Russell — csak néhány ismertebb példája a kultúra csúcsait jelző szellemeknek, akiknek egyik-másika éppen utolsó éveiben alkotta meg főművét vagy legnagyobb mű­veivel egyenrangút. Akiről pedig Einstein azt mondta: „Végre egy nagy ember ebben a tragikus században", Albert Schweitzer így fedi fel „elixír"-jének titkát: „... egész életünk folyamán azért kell küzdenünk, hogy megmaradjon bennünk ifjúságunk gondolkodása és érzése. Ösztö­nösen védekeztem ellene, hogy azzá váljak, amire általában azt mondják, hogy »érett ember«.

Az emberre alkalmazott »érett« kifejezés szá­momra mindig valami félelmet keltően kellemetlen volt. Bennem mindenkor ilyen szavak társulnak hozzá: elszegényedés, elsatnyulás, eltompulás. Ami az emberben mint érettség tűnik fel, rendszerint nem más, mint lemondó okosság. Az ilyen érettségre a mások példáját követve úgy tesz szert az ember, hogy feladja gondolatát és meggyőződését, ami kincset jelentett számára ifjúságában." E kiemelkedő példák természetesen csak módszertani útmutatóul szolgálhatnak az öregedés elleni küzdelem stratégiáját és taktikáját illetőleg. Aktív magatartás az első szabály. Megtartani, ameddig csak lehet a tevékenységi területet, ha fel kell adni vagy ha elvették, akkor újat keresni, megfelelőt, ami a megmaradt képességeket tornásztatja és ezáltal tartós megőrzésüket biztosítja. Ennek a rugalmas visszavonulásnak sikere lehetőség és adottság eredője; így tehát az egyéntől magától is függ. Az öregséget idejében kell előkészíteni, egyes munkaterületek veszélyeztetettségét mások idejében való biztosításával kell pótolni. A munkaelv gyakorlati érvényesítését nem lehet azonban csak az önálló alkotások körére szűkíteni. A tanácsadás, tapasztalatátadás, szakvélemé­nyezés, irányítás és bírálat egyaránt jelentheti a felhalmozott szellemi tapasztalati tőke közérdekű befektetését. A személyiséget meghatározó lelki sajátosságok, funkciók hanyatlása — amint már említettük — egyénileg nagyon változó időpontban kezdődik, s attól is függ, hogy valaki mikor szünteti meg szakmai-társadalmi tevékenységét, mikor mond le mindenfajta célszerű foglalatosságról, mikor adja fel a küzdelmet a megmaradásért, az önérvényesítésért, s hogy mikor kezd érdektelenné, közömbössé válni az élet változásai, eseményei iránt. Ekkor már csak egyfajta lelki narkózis marad hátra, zsongító-csillapító öngyógyítás, mint amilyen a múlton való merengés, a volt sikerek felelevenítése, újra átélése.

Megszépítheti ezt az utolsó életszakaszt is és elviselhetővé teszi önmaga és környezete számára az öregember napjait, ha még tudomásul veszi, némi örömteljes megelégedéssel, az új nemzedék sikereit, a közösség életének alakulását, s főleg ha ebben elmúlt élete és tevékenysége folytatódását és igazolását láthatja, vagyis: ha mások által is, de lényegi folytonosságában tovább él... A viszonylag egészséges öregember általában megértő, nyugodt szemlé­lője a körülötte zajló eseményeknek s gazdag élettapasztalata alapján sok mindent meg tud érteni, amihez az indulatok csillapodottsága kell, s ezen megértő jóindulata is emberséget sugárzó erő lehet. Ha pedig igazán a szemlélődés csúcsaira ért — nem kevés fájdalmas lemondással —, azt is meg tudja érteni és életérzése részévé tenni mint szükségszerű felismerést, hogy az élet mindenek ellenére is szép és lebírhatatlan erejű, hogy az elmúlás ikerpárja a születés, a megszűnésé az újrakezdés és folytatódás, és hogy a kettő adja az élet legmélyebb dialektikáját. Korunk valláspótló élethite ez a szemlélet, s az ősök, elődök tisztelete éppúgy szerepet kap benne, mint az ifjúság megértése.

Ez teszi lehetővé a lelki homeosztázis megőrzését, a környezethez — társadalomhoz, családhoz, barátokhoz — való helyes viszonyulást és a mindig lappangó vagy gyötrő halálfélelem csillapítását is. Bertrand Russell racionális természetszemlélete alapján ezt így fogalmazta meg: „A halálfélelmet leginkább úgy lehet legyőznünk — legalábbis azt hiszem —, ha érdeklődésünket egyre szélesítjük és személytelenebbé tesszük addig, amíg énünk falai lassacskán eltünedeznek és személyes életünk egyre növekvő mértékben olvad össze az univerzális élettel."

Forrás: Kapusy Antal: Az öregedés lélektana

Az öregedés érzelmi hatásai

Az öregedés változó mértékben terheli meg az emberek lelkét. Van, aki természetes folyamatként, az elmúláshoz vezető útként fogja fel az öregedés menetét, van, aki viszont képtelen elfogadni teste és lelke korral járó változásait és minden erejével azért küzd, hogy lassítsa az öregedés folyamatát. A haláltól való félelem, és a mindennél erősebb élni akarás küzdelme az öregedés folyamán csúcsosodik ki és gerjeszti egymást nap-nap után!

A következőkben az akarat, a vágy, az akaratnélküli alvás fogalmát taglaljuk:

Az akarat fogalma filozófiai konstrukció. Hannah Arendt szerint először – Ágoston nyomán – a középkori metafizikában tett szert komolyabb jelentőségre. Amikor a következőkben akaratról beszélek, a fogalom értelmezéséből kizárom a Kant-féle tiszta gyakorlati Észt mint tiszta Akaratot, a Schopenhauer-féle akaratot, Nietzsche hatalomra irányuló akaratát, az élan vitalt, tehát az akarat fogalmának minden analogikus s egyben ontológiai használatát, nem is szólva a népakaratról. Csak azokat a filozófiai akaratértelmezéseket veszem figyelembe, melyek a köznapi nyelvhasználatban is értelmezhetőek, például egy individuum valamire irányuló választását, szándékát, elhatározását (prohaireszisz, arbitrium), feltételezve, hogy a cél megvalósítása lehetséges vagy annak tűnik, s az ehhez szolgáló eszközök az egyén számára el- érhetőek vagy annak tűnnek.

Az akarat tehát nem azonos a vággyal, mivel a vágynak a beteljesülés nem feltétele, s nem is tételezi fel okvetlenül a cél teoretikus ismeretét, mint a technikai vagy pragmatikus racionalitás esetében, bár járhat ezzel is. Husserl nyomán (levél Heringhez) két Ént tételezek fel. Husserl szerint élesen meg kell különböztetni az álmodó Ént az álomvilág Énjétől. Az álomvilág énje ugyanis nem álmodik, hanem észlel, tapasztal. Az alvást nem lehet álmodni. Az álomban nem létezik interszubjektivitás, azaz a „mi” nem álmodik. Közös álom nem létezik. Az álomén és az éber én összekeverését számos vicc tette nevetségessé. Mint például – Feleség: „Te disznó, álmomban erőszakkal akartál…” Férj: „Ez a Te álmod volt, nem az enyém.” Az álom, amint ez Freud óta közhellyé vált, a tudattalan egyik reprezentatív megnyilvánulása. A tudattalannak azonban vannak más megnyilvánulásai is. Ezeket már régóta ismerjük. Ilyen az ihlet vagy az intuíció, s mindazok a „mániák”, melyekről Platón beszél.

Arkhimédész története, aki fürdés közben jön rá hirtelen arra a bizonyos törvényre, s ennek nyomán foglalja össze ezt az ősi tudástapasztalatot. Modern természettudósok (például Einstein vagy Poincaré) vallanak arról, hogy jelentős felfedezéseiket intuíciónak köszönhették. Koestler ezt a közismert jelenséget a „biszociáció” (mellégondolkozás) elméletével magyarázza. Amikor egy tudós egy problémán töpreng, többnyire asszociál, vagyis a már létező síneken mozog, azok mentén kutakodik. Nos, a tudattalanban ezek a tudatos gondolatok összekapcsolódnak valamivel, amihez – a tudat síkján – semmi közük nincsen. Ez a biszociáció vagy mellégondolkozás. A nagy, új felfedezések akkor jönnek létre, amikor egy teljesen új összefüggés – amire a tudós korábban nem gondolt – kerül hirtelen a tudat középpontjába. A biszociáció révén a tudatban felmerült összefüggések mindegyikéről nem mondható el, hogy termékeny, akadnak közöttük téves elgondolások is. Az igazán termékeny gondolatok mégis a tudatalatti gondolkodás segítségével válnak felfedezéssé. Abból, ami a tudatalattiban folyik, termelődik és alakul, semmi sem akaratlagos. A protestantizmus azt vallja, hogy az áldást nem lehet akarni. Nos, a zseniális felfedezés is áldás, azt sem lehet egyszerűen akarni. Senki sem akarhatja, hogy valami radikálisan újat találjon fel, vagyis akarni akarhatja, de nem ettől sikerül, ha sikerül. Az sikerül, amiről nem tudott, amit tehát akarni sem volt képes. Így van ez a költői ihlet esetében is. Az vagy van, vagy nincs. Kábítószerrel lehet forszírozni, de előállítani nem lehet. Mi több, a boldogságot sem lehet akarni.

A tudattalan hasonlóan közismert (és Proust regénye által költőivé varázsolt) megnyilvánulása az akaratlan emlékezés (mémoire involontaire). Egy íz, egy szag, egy hang hirtelen, akaratlanul megnyithatja előttünk a múlt rég elfelejtett (azaz tudattalanba szorított) élményeit, történeteit, igazságait és tévedéseit. Ilyenkor a múlt ellenállhatatlanul és akaratlanul tör a felszínre. Az álom tehát csak egyike a tudatalatti ismert megnyilvánulásainak. Minden álom egyéni. Az ismételt és ismétlődő álmok sem ugyanúgy ismétlik az álomban látottakat. Ugyanazt az üzenetet minden álom más és más módon szuggerálja. Így például a bibliai József kétszer álmodja azt az álmot, melyért testvérei halálra szánják.

Ő nem érti az álom üzenetét, csak azt fogja fel, hogy szép, ezért meri elmesélni. A testvérek azok, akik az üzenetet megértik. Aki nem figyel fel saját álma sürgető üzenetére (mert a dupla álom mindig sürget!), az elmulasztja a védekezést. Hogy ez az álom jósálomnak bizonyult, annak ugyancsak az álmodó karaktere volt a feltétele. Hérakleitosz azt mondta, hogy karakterünk a sorsunk. Ez József esetében is igaz. A karakternek ráadásul azonban itt is, mint általában, szüksége volt a véletlen, azaz az isteni elrendelés segítségére.

Forrás: Heller Ágnes: Akaratnélküli álom – akaratformáló álom

Tények és tévhitek alvás témakörében

Bár kevesen tudják, de az alvás megvonása gyorsabban öl, mint az éhezés; 10 nap után garantáltan nem bírnánk tovább! Szintén megdöbbentő tény, hogy alvás során csak olyan arcokkal álmodunk, akiket már láttunk életünk során, csak esetleg nem emlékszünk rájuk! Öt perccel az alvás befejezése után az álmaink 50% kitörlődik tudatunkból, tíz perccel később pedig már csak álmaink 10 %-ra emlékszünk!

A pedagógiában, ebben a „nagyon dialektikus tudományban" (Makarenko kifejezése) — mint megbízható és szilárd ponthoz — mindig szívesen mérjük tennivalóinkat és módszereinket a gyermeki életkor sajátosságaihoz. Ha valamilyen ismeretanyagra az életkor sajátosságai alapján mondjuk ki, hogy az ebben vagy abban az osztályban tanítható, akkor már aligha van helye a további érvelésnek. Különösen a századforduló óta kapott nagy érvényesülési teret az a nézet, amely szerint a nevelés elé tűzött célt csak a gyermek ismeretének birtokában lehet eredményesen megközelíteni. Mert amiként a szobrász más-más eszközt vesz kezébe aszerint, hogy milyen anyagon dolgozik, ugyanúgy a nevelőnek is másként kell bánnia az ötéves gyermekkel s másként a tizenévesekkel. A gyermek „felfedezésével" kopernikuszi fordulat kezdődött a nevelésben — mondja Claparéde francia pszichológus.

A problémákat nemcsak a „kell!"-ek, a követelmények oldaláról közelítjük meg, hanem a lehetőségek, a gyermek oldaláról is. Ellen Key svéd pedagógusnő 1902-ben századunkat egyenesen a gyermek szá­zadának nevezi, s pedagógiai nézeteiben és gyakorlatában a gyermeki személyiség tiszteletben tartását a nevelés alfájának és omegájának tekinti. Bár a marxista pedagógia nem ezen a vonalon halad — a célokat nem csupán a gyermeki személyiségből, hanem a társadalmi valóságból és távlatokból vezeti le —, a gyermek, az életkori sajátosságok ismeretét olyan fontosnak tartja, hogy mint követelményt. Az alapelvek rangjára emeli: szól a hozzáférhetőség elvéről, az életkori sajátosságok tiszteletben tartásának elvéről, s mindezt irányító szempontnak tartja a tanítási anyag évekre osztásában, a nevelés és oktatás módszereinek megválasztásában, az eszközök és szervezési formák megtervezésében és kivitelezésében. A pedagógiában napjainkban tapasztalható pezsgő kutató-újító munkából újabban mintha eltűnt vagy legalábbis elhalványult volna ez a szilárd és megbízható pont; mintha megfeledkeztünk volna az életkori sajátosságokról. Mert mi mást mondhatnánk annak láttán, hogy olyan ismeretanyag, amely néhány évvel ezelőtt az egyetemi oktatásban kapott helyet, ma a sokkal fiatalabb középiskolások tantervében szerepel!

Vagy gondoljunk a Korunk hasábjain is továbbgyűrűző vitára a „halmaz" taníthatóságáról az I. osztályban. Ezek szerint helytálló-e még az alapelv, hogy tiszteletben kell tartani az életkori sajátosságokat? Mi több, az a kérdés is felvethető, hogy egyáltalán vannak-e életkori sajátosságok, amelyeket tiszteletben kell tartanunk. Mire gondoljon az ember, amikor ma egy hétéves gyermek — aki életkoránál fogva inkább a mesevilághoz áll közel — élénken érdeklődik az űrutazás kérdései iránt, s talán még a rádiótechnika terén is vannak valamelyes ismeretei? Melyik sajátosságát tekintsük ezek szerint meghatározónak, jellegzetesebbnek? És mely életkor sajátosságai szerint jellemezzük azt az egyetemista lányt, aki a francia szavak tanulását babajátékkal ízesíti? Az „életkori sajátosság" gyermeklélektani fogalom: azonos éghajlat alatt, azonos gazdasági-társadalmi környezetben élő gyermekek testi és szellemi fejlődésük folyamatában azonos változásokon esnek át, a fejlődés adott stádiumában a külső és belső ingerekre hasonló módon reagálnak, s életfeladataikat többé-kevésbé hasonló módon oldják meg. A gyermekről, aki anyjához a következő kérdéssel fordul: Mondd, amikor én születtem, te már meg voltál születve?" — kétségtelenül megállapítjuk, hogy óvodáskorú lehet anélkül, hogy nemét, egészségi állapotát, környezetének kulturális szintjét ismernők.

Karinthy hőse, aki egyidőben akar nagynevű akadémikus, országos hírű drámaíró és „mellesleg" világrekordot elérő úszóbajnok lenni (miközben esetlenül lóg a szeren!) csakis egy álmodozó kamasz lehet. Az életkori sajátosságok, ha nem is minden gyermeknél egyazon mértékben, de a nagy többségnél feltétlenül kifejeződnek, megnyilvánulnak cselekvésben, szellemi működésekben, biológiai-fiziológiai folyamatokban. Csakhogy az életkori sajátosságok sokkal dinamikusabbak, mint azt eddig feltételeztük — és ebből ered a sok félreértés. A köztudat az életkori sajátosságokat rendszerint valami belső érés mindentől független megnyilvánulásaként tartja számon. E szerint volna kisgyermek kor, amely 1—3 évig tart, kisiskolás kor, amelynek időszaka, mindentől függetlenül, a 6—10 évig terjedő életkor és így tovább. Aztán ott van — gondolják — a három­ éves korban törvényszerűen jelentkező és csupán néhány hónapig tartó dackorszak, a négyévesnél jelentkező „kérdezés kora", az ötévesnél a csapongó fantázia kora. Mindezek, amilyen spontánul jöttek, úgy is múlnak el — tartja a köztudat —, hogy átadják helyüket más, ugyancsak spontánul jelentkező megnyilvánulásoknak. Elemezzük csak az életkori sajátosságokról adott meghatározást. Ez úgy hangzik, hogy a hasonló megnyilvánulások azonos földrajzi, gazdasági és társadalmi feltételek esetén jelentkeznek. Vagyis nem spontánul, nem függetlenül a külső hatásoktól.

Azt, hogy az életkori (elsősorban a testi) sajátosságokra a klíma, a földrajzi környezet hat, az emberek régen ismerik. Senki számára nem új a megállapítás, hogy délen a gyermek két-három évvel korábban érik testileg serdülővé, mint az északi népeknél. Azt sem nehéz megállapítanunk, hogy a biológiai-fiziológiai téren jelentkező akceleráció — például a nagyobb testmagasság, nagyobb testsúly az 50—100 évvel ezelőtti hasonló életkorúakhoz viszonyítva — nagymértékben a jobb gazdasági körülményeknek köszönhető (elégséges és ésszerű táplálkozás, orvosi ellá­ tás, megfelelő higiéniai körülmények). Ami azonban a társadalmi hatásokat, elsősorban a nevelést illeti, ezen a téren, úgy tűnik, nemcsak a laikus, de még a szakember számára is sok a feltárni való.

Forrás: Ifjúság-nevelés

Az életkor, mint befolyásoló tényező

Az különböző életkor más-más befolyásoló tényezővel hat életünk alakulására. A fiatal életkor a játék és az önfeledt szórakozás, a tanulás, a tapasztalatszerzés ideje, míg az érettebb életkor más a döntéshozatal, az előrelátás és a tervezés kora. Az érett és idősödő életkor pedig az elmúlásra való felkészülés és az elfogadás ideje, mikor számot vetünk az elmúlt évek felett és megbékélünk korábbi hibáinkkal.

Az Alzheimer-kór az időskori demencia gyakori oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával is együtt jár. Mindez akár olyan mértékig, ami a normális napi életvitelt, önellátást is lehetetlenné teszi.   A részleges vagy teljes szellemi leépülés az Alzheimer-kór velejárója, mivel ebben a betegségben az egészséges agyszövet degenerálódik. Sajnos a jelenlegi intenzív kutatás ellenére is, az Alzheimer-kór kezelésére nem áll rendelkezésünkre hatékony terápia. Ám mindenképpen fontos, hogy karban tartsuk és dolgoztassuk memóriánkat, ezzel megóvva azt! Hogyan csináljuk?

Korábban úgy gondoltuk, hogy azok az információk, amik napközben érnek minket, alvás közben rögzülnek, de egy mostani kutatás azt mutatja, hogy akár pihenés közben is be tudnak vésődni az új ismeretek. A New York-i Egyetem kutatói a kísérleti alanyoknak kép párokat mutattak, amelyek közül az egyiken egy arc volt látható, a másikon egy tárgy. Arra kérték a jelentkezőket, hogy figyeljék meg a fotókat, majd pihenjenek – hunyják be a szemüket, gondoljanak arra, amire szeretnének, csak maradjanak ébren.

A kutatók az emlékezetért felelős agyterületeket képezték le, és meglepő eredményre jutottak: bár az alanyok pihentek, agyuk éppoly aktívan működött, mint tanulás közben, különösen, ha a feladat emlékezetes is volt. Az agy tehát akkor is dolgozik, amikor pihenőt tartunk. Az információ bevésődésének folyamata olyan terület az orvostudományban, aminek minden részletét még ma sem ismerjük. Számtalan kutató vizsgálta már ezt a területet, és többségük arra a következtetésre jutott, hogy a gyors szemmozgással járó (REM periódus) alvásszakaszhoz (amikor álmodunk), kapcsolhatók a memória funkciók.

A hipokampuszból (amely feltehetően átmeneti tároló helyként is funkcionál) ekkor kerülnek át az információk a szürkeállományba. A legutóbbi kutatások már arra is irányultak, hogy a mély alvási szakaszt is vizsgálják, de a nyugalmi periódust - amikor az ember nem alszik, csupán pihen - eddig nem figyelték meg. Az alvás és a pihenés különböző módokon veszi igénybe szervezetünket és agyműködésünket Gyakran ellentétbe is állítják a két állapotot: amikor alszunk, az egészen más jellegű tevékenység, mint amikor csak pihenünk.

A New York-i Egyetemen végzett kísérletnek tehát éppen az adja a jelentőségét, hogy kiderült: az információ akár pihenés közben is be tud vésődni. Ez a mostani kutatás további vizsgálatok lehetőségét, sőt szükségességét is felveti, elsősorban az információtárolás minőségét és mennyiségét illetően, hiszen ebből a szempontból vélhetően alapvető különbségek vannak az alvás, illetve a pihenés között. Különösen érdekes lenne tudni, hogy hogyan lehet mindezt alkalmazni a gyakorlatban: mondhatjuk-e például gyermekeinknek vagy önmagunknak, hogy intenzív tanulás közben érdemes rövid szüneteket beiktatni.

Azt is meg lehet és kell majd vizsgálni, hogy a pihenés más formái, (pl. ha valaki fizikai aktivitást végez,) milyen szerepet játszhatnak a tanulásban és az információk visszaidézésben. A napközbeni pihenések nem válthatják ki az alvást. A kialvatlanság nagyon erősen rontja az agy kognitív funkcióit, a krónikus alváshiányban szenvedők teljesítménye drámaian csökken. Pl. a váltott műszakban dolgozók sokszor számolnak be arról, hogy az ébredés után képtelenek megfelelően működni, mert nem alszanak olyan módon és annyit, amennyire szükségük lenne. Az alvásnak a memórián túl nagyon sok más szerepe is van: a szervezet egész élettani működésének helyreállítása a hormonoktól kezdve egészen a fizikai frissesség fenntartásáig. Tehát ha valaki krónikusan nem alszik eleget, annak egyéb egészségügyi gondjai is lehetnek. Már néhány hetes insomnia növeli a depresszió kialakulásának veszélyét.

Egy friss amerikai kutatásban a serdülők alvásidejét vizsgálták, és nagyon fontosnak találták, hogy a tizenévesek időben feküdjenek le, mert a túl keveset alvóknál, jóval nagyobb volt a depresszió kockázata. Egészséges felnőtteknél a pihenés nem helyettesíti az alvást, de segíti az ismeretek bevésődését.

Forrás: Egészségtudomány, LV. évfolyam, 2011. 1. szám: Pihenés közben is fejleszthető a memória

Mit tehetünk az Alzheimer-kór ellen?

Az Alzheimer-kór kezelése sajnos még ma is nagyon gyermekcipőben jár, leginkább csak lassítani lehet a folyamatot, megállítani vagy visszafordítani sajnos nem lehet. Így nagyon fontos, hogy megpróbáljuk megelőzni az Alzheimer-kór kialakulását! Egyes kutatások szerint ha az Alzheimer-kór betegségben szenvedő egerek agyszövetét C-vitaminnal kezeljük, jól látható, hogy a kóros fehérjelerakódások feloldódnak. Állatkísérleteink azt mutatták, hogy a C-vitamin nagyobb mennyiségben szívódott fel dehidroaszkorbinsav formájában, ha azt egy éjszakára a hűtőszekrényben tartottuk.

Azt már viszonylag régóta tudjuk és tapasztaljuk, hogy korunk embere nem kímél senkit és semmit, ha a hatalom összefüggésébe önmagát érvényesíteni akarja. Ezért olyan gyakran emlegetett fogalom manapság az elvek, dolgok, érdekek úgymond érvényesítése. Sokáig úgy tűnt, hogy az idő az a valami, amihez nem mer hozzá piszkálni a nagybetűs Ember. Tévedtünk, mégpedig nagyot.

Habár a szentségtörés illata, az a bizonyos rossz előérzet ugyan már belengte a világot, mégis szokatlanul érte az embert ekkora pimaszság. A szellem emberei között ugyan már volt bizonyos várakozással teljes kíváncsiság, hogy az idő szentségét vajon a profán vagy az égi-földi szent világokat ismerő és tisztelő ember fogja finoman szólva magához hajlítani. Egyszerűen azért, mert már a dolgok állásából, a történelem baljós menetéből látszott, hogy mindez kikerülhetetlen. Sokáig egyértelmű volt, hogy a profán ember lesz az, aki hozzá lát az idő manipulálásához. Hiszen ez így is van rendjén.

A dolog azonban közel sem ilyen egyszerű. Az idők folyamán egyre látványosabbá vált, hogy a szentségeket ismerő, un. hívő ember (tisztelet a kivételeknek) jócskán meghempereg a profán világ látszat valóságaiban, és minden gond nélkül kidobálja önmagából azokat a lelkiszellemi fundamentumokat (a múlt, az ősök tisztelete, a hazaszeretet, a néphagyomány, szakrális tradíciók tisztelete stb.) ami magát a szakrális világban elfoglalt helyét valójában eredményezik. A nagy várakozás eredményét illetően úgy tűnt, hogy azok nyertek, akik a profán emberre fogadtak. Úgy látszott, hogy ő nyúlt hozzá az időhöz merő anyagi érdekből kifolyólag.

Megszületett hát az idő-átállítás zseniális elképzelése, mégpedig azért, mert ezzel úgymond sok energiát és pénzt spórolhat meg a leleményes ember. Örömittasan közölte hát a tudomány az emberiséggel, hogy most már minden, még az idő is ő érte van. Holott az igazság éppen az ellenkezője mindennek. Ha a profán időhöz magához hozzá nyúlunk, akkor egyben hozzá nyúlunk a szakrális időhöz is, ami mögött maga a Mindenható lakik. Ennek a megbocsáthatatlan dolognak az alfája-omegája az a transzcendens bizonyosság, hogy a fenti időnek a leképzése (árnyéka, ahogy az alexandriánus gnózis is tanítja) az a bizonyos lenti, amit mi itt a földön profán időnek nevezünk. Ebben az időben telnek el a földi napjaink.

Ez a világi idő lett az idő-átállítások áldozata. Ezzel az idő ellen elkövetett merénylettel mi emberek belenyúltunk abba a szent örvénylésbe, a ciklikus égi idő folyásába, aminek a visszatérő szent örvénylése, mint lehetőség biztosítja az égi-földi világok újjászületését, magát a létezés végtelenségét. Ebbe az örvénylésbe láttak bele őseink sámánjai, mikor a (tudat) létrák különböző szintjein beleláttak az Öreg Isten titkaiba. De ezt az örvénylést látta maga előtt Nietzsche is az őrület perceiben. Ebből a Fényes Útból született meg a magyar Csontváry fénylő gondolatai által a magyarok Napútja és festészetének spirituális esszenciája. Ezért lett ő is őrült és magára hagyott.

Miért olyan fontosak a szellemi dolgok?

A szellemi dolgok, a spiritualitás, saját lelki fejlődésünk, útkeresésünk, a negyedik dimenzió megtalálásának témaköre egyre népszerűbb manapság. Hogy miért olyan fontosak a szellemi dolgok? Mindannyian mindig többre és jobbra, boldog családra, egészséges gyermekre, felhőtlen pihenésre vágyunk. Mindehhez pedig elengedhetetlenek a szellemi dolgok, hogy jó viszonyt ápoljunk önmagunkkal és környezetünkkel, hogy minden nap következetesen a harmóniára törekedjünk és keressük a boldogságot.

Mircea Eliade: Az idő az ember legmélyebb létdimenziója.

Christian Rosenkreutz (1378-1498) volt az, aki a XV. században a rózsakeresztes testvériséget életre hívta, és ezzel a csaknem négy és fél évszázadig tevékeny rózsakeresztes áramlatot megalapította.
Rudolf Steiner sok oldalról mutatta be a rózsakeresztesek életét és tevékenységét. Johann Valentin Andreae viszont négy fontos írást hagyott hátra, melyek exoterikus adatokat tartalmaznak róluk. Végigszenvedte a harmincéves háború szomorúságait és gyötrelmeit. Hivatása szerint protestáns teológus volt Németországban, különféle irodalmi műveket írt. Fiatal korában barátságot kötött egy jelentős rózsakeresztessel, Besolddal, akitől fő művének inspirációját kaphatta, és rózsakeresztes inspirációban volt része. Andreae könyve: Die Chymische Hochzeit des Christian Rosenkreutzs (1759) egy rózsakeresztes beavatás leírását tartalmazza, imaginatív módon. A két írás: Fama Fraternitatis és a Confessio Fraternitatis Christian Rosenkreutz élettörténetét tartalmazza, amely nagy keleti utazásokkal kezdődött.

Leírja továbbá a Fama, a testvéri közösség elveit, céljait és tevékenységét is, valamint Christian Rosenkreutz halálát, aki János evangélistához hasonlóan legendás öregkort ért meg. A Fama összefoglalja munkájának közvetlen céljait is. A Confessio kiterjed a rózsakeresztesek tudományos tevékenységére, a kísérleti fizikára és kémiára, melyről Rudolf Steiner A Rózsakeresztes Kereszténység (Neuchatel, 1911. szeptember 27. és 28.) második előadásában mélyreható leírást ad. Andreae negyedik írása: Reformation der ganzen Welt messzemenő indítványokat tartalmaz az országok szociális struktúrájának javításáról. Goethe ismerte a Chymische Hochzeitet, és a rózsakeresztesség megjelenésének korszakát is tanulmányozta.

Így született meg 1784-ben, 35 éves korában a rózsakeresztes költemény: Die Geheimnisse (Rejtelmek), mely befejezetlen maradt, de mégis tökéletes szellemi erővel hat. Goethe ebben a költeményben megszólaltatja a rózsakeresztes üdvözlést: „Ki fűzte a kereszthez a rózsákat?” Rudolf Steinertől tudjuk, hogy a XIX. században – „misztérium-árulás” következtében – a rózsakeresztes impulzus lassan eltűnt a történelem színpadáról. Amos Comenius (Komensky, 1593-1670) a filozófus és pedagógus Morvaországból menekült Sárospatakra – Szent Erzsébet szülővárosába –, és az ottani kollégium tanítójaként működött. Mint a cseh testvérek (morva testvéreknek is nevezik őket) rendjének tagja, súlyos üldöztetéseknek volt kitéve. Sárospatakon Rákóczi Zsigmond fejedelem és anyja barátsággal fogadták és támogatták. (lásd Edith Biewand: Jan Amos Comenius, Heilbronn, 1971) Comenius világhírű tankönyvét, az Orbis Pictus-t éppen Sárospatakon írta és rajzolta, melyből Goethe, mint gyermek, nagy lelkesedéssel tanult. Több kisebb írásművét is itt alkotta meg, és egy nagy művön dolgozott itt, a Pansophia c. könyvén.

Szent Mihály Szövetség - 2003. Június -1-Rudolf Steiner többször beszélt Comenius működésének keleti-arab elemeiről [előző életében Harun al Rasid tanácsadója volt], de – és ezt már sokkal kevesebben vették észre – annak rózsakeresztes befolyásoltságát is leírta. Comeniusra úgy tekint az emberiség, mint a nevelés művészetének atyjára, melynek megalapítására életét szentelte, hangsúlyozza Rudolf Steiner. Az iskola, ahol dolgozott, Sárospatakon ma is fennáll. Comenius – ismételt üldöztetése miatt – vándoréletet élt, mégis csodálatos irodalmi életművet teremtett. Ennek az életműnek befolyása jelentkezik olyan szellemi nagyságoknál, mint Leibnitz, Herder és Goethe, akik megemlékeznek arról, hogy Comeniusnak mit köszönhetnek. 

Nagy Emilné, dr. Göllner Mária :A Rózsakeresztesek Részletek az Emlékiratok I. kötetéből

Mit is jelent a Rózsakereszt?

A Rózsakereszt, mint szimbólum, melyet a rózsakeresztesek maguknak választottak, a különféle jelentésekkel bír. Egyrészt a feszület, melyen Krisztus holtteste függ, arra a tényre mutat, hogy Krisztus az emberiségért meghalt. Illetve a rózsákkal körülfont kereszt arra emlékeztet, hogy Krisztus értünk feltámadt a halálból – ezt szimbolizálja a Rózsakereszt. Az emberre vonatkoztatva a Rózsakereszt többek között úgy is átélhető, hogy a kereszt fája a halódó testet, a rózsák a magasabb Ént testesíti meg.

A nemzetközi és a hazai adatok alapján a vezető halálokok között kiemelkedő helyen szerepelnek a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a daganatos megbetegedések különböző típusai. Az utóbbi évek kutatási eredményeként ezeket a betegségeket több tényező között egyre gyakrabban a helytelen táplálkozási szokásokkal hozzák szoros összefüggésbe. Azokban az országokban, ahol a rostban, vitaminokban, flavonoidokban és ásványi elemekben gazdag zöldségekből és gyümölcsökből sokkal többet fogyasztanak (az ún. mediterrán diéta) ott kimutathatóan kevesebb az említett betegségekben szenvedők aránya. Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan lehetne a táplálkozási szokásainkat olyan irányban megváltoztatni, hogy tovább és egészségesebben élhessünk. A gyümölcsök fogyasztásának növelése az egészségtudatos táplálkozás egyik fontos követelménye. A gyümölcs táplálkozás-biológiai értéke alapvetően alkotórészei összetételétől függ. A gyümölcsök fogyasztásával az emberi szervezet értékes antioxidáns anyagokhoz jut. A bogyósgyümölcsök sajátos ízzel, aromával és gazdag beltartalmi értékekkel rendelkeznek. Fogyasztásuk táplálkozási funkciója és egészségmegőrző hatása jelentős részben antioxidáns anyagainak tulajdonítható.

A legtöbb gyümölcsről táplálkozás-élettani szempontból elmondható, hogy alacsony a kalória– és a zsírtartalmuk, ami a táplálékainkkal szemben támasztott legkorszerűbb követelmények közül az elsők között szerepel. Bármely a gyümölcsök beltartalmi értékeiket bemutató táblázatból jól látszik, hogy igen gazdagok mindazokban a vitaminokban,amelyekhez az emberek csak ezen növények elfogyasztásával juthatnak hozzá. A zsírban és a vízben oldódó vitaminokon kívül, némely zöldségnövényhez hasonlóan igen jelenős folsav források is, és meg kell említeni a kedvező rosttartalmukat is, ami szintén hozzátartozik a korszerű táplálkozáshoz.

Ki kell emelni, hogy a gyümölcsök szervezetünk számára fontos ásványielem-forrást is
jelentenek. A Ca, Mg, K és Na megfelelő arányú bevitelével nagyban hozzájárulnak a szervezet kedvező ionháztartásának fenntartásához. Gazdag mikroelem-tartalmuk révén képesek számos enzim, közöttük az antioxidáns védelemben szerepet játszó enzimek zavartalan működését biztosítani. Bizonyított tény, hogy a gyümölcsök a bennük eddig felsorolt hasznos beltartalmi értékek mellett számos, az antioxidáns kapacitásuk kialakításához hozzájáruló fenolos és nem fenolos komponenst is tartalmaznak. Ezek a növényi másodlagos anyagcsere-folyamatok útján keletkező vegyületek, szervezetünkbe kerülve fontos szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében.

Az alma, a szilva, a cseresznye és különösen a bogyósok fogyasztásának az érrendszeri-, és daganatos betegségek kialakulási kockázatának csökkentésében játszott kedvező szerepe kutatási eredményekkel igazolt. Ez a kiváló hatás szoros összefüggésbe hozható a szervezetben keletkező szabadgyökök elleni védelemmel. Antioxidáns kapacitásuk természetesen gyümölcsfajonként igen eltérő, de ez sok esetben igaz a fajokon belüli fajták között megmutatkozó eltérésekre is. Bizonyított, hogy pl. a bogyósok messze nagyobb antioxidáns kapacitással rendelkeznek, mint az alma, az őszibarack, de sok esetben, mint a szőlő is. Ez a különbség sokszor 5-10-szeres, de néha nagyobb is lehet, ami pl. az egyes fajták eltérő antioxidáns kapacitásából, az eltérő termesztéstechnológiai körülményekből stb. adódhat

A kutatási beszámolóban szereplő, általunk vizsgált bogyós gyümölcsűekkel kapcsolatban igen gazdag az a hazai irodalom, amely a termesztő és a nemesítéssel foglalkozó szakemberek számára segít a termesztéssel kapcsolatos ismeretek és a fajokon belüli gazdag fajtaválaszték eligazodásában. Az Észak-Amerikából származó kerti szamócamára már
az egyik legismertebb és a legnagyobb mennyiségben termesztett  bogyósgyümölccsé vált a világon, így hazánkban is.

Hasonlóan kiemelkedő helyen kell megemlíteni málna termesztésünket, fogyasztásunkat és feldolgozásunkat is köszönhetően hagyományainknak és főleg sokrétű felhasználhatóságának. Ugyanez mondható el a ribiszkéről is, mely összefoglalóan két gyümölcsfaj elnevezését tartalmazza, úgymint a piros és fekete ribiszkéről, azzal a megjegyzéssel, hogy fogyasztásukban és felhasználhatóságukban lényeges különbségek vannak közöttük. Különleges íze, zamata miatt egyre szélesebb körben termesztik és fogyasztják a fekete szeder. A fekete bodza értékét felismerve, tudatos nemesít ő munka eredményeként ma már jelentős termőterületen termesztik, a ‘Haschberg’ fajta
Magyarországon állami minősítést a kapott 1998-ban.

A vizsgálatokat két időpontban végeztünk mintavételt, az antioxidáns-érték, virágzástól termésérésig való csökkenésére abból nem következtethetünk. Feltehetően befolyásolta az antioxidáns-kapacitást a lehullott csapadék, mivel a tavaszi mintavételt négy az átlagosnál csapadékosabb hónap előzte meg, míg júniustól az átlagosnál szárazabb időszak következett.

forrás:DR. Papp János: Bogyós gyümölcsök antioxidáns anyagainak vizsgálata, összefüggésben a fajtahasználattal, termőhelyi adottságokkal és a nitrogénellátottsággal

Gyümölcsök és az antioxidáns

Hosszú kutatások sora bebizonyította, hogy a gyümölcsökből és zöldségekből nyert antioxidáns sokkal hatásosabb, mint a tablettás formában szedett. Valószínűleg azért, mert a tápanyagok bonyolult keveréke található meg minden zöldségben és gyümölcsben. Ezek együttes hatása pedig nagy valószínűséggel sokkal erőteljesebb, mint magában az antioxidáns. Így hát - mivel az antioxidáns bevitel mindenki számára nagyon fontos - érdemes azt kellemesen, gyümölcsfogyasztással megvalósítani.