A következőkben az akarat, a vágy, az akaratnélküli alvás fogalmát taglaljuk:
Az akarat fogalma filozófiai konstrukció. Hannah Arendt szerint először – Ágoston nyomán – a középkori metafizikában tett szert komolyabb jelentőségre. Amikor a következőkben akaratról beszélek, a fogalom értelmezéséből kizárom a Kant-féle tiszta gyakorlati Észt mint tiszta Akaratot, a Schopenhauer-féle akaratot, Nietzsche hatalomra irányuló akaratát, az élan vitalt, tehát az akarat fogalmának minden analogikus s egyben ontológiai használatát, nem is szólva a népakaratról. Csak azokat a filozófiai akaratértelmezéseket veszem figyelembe, melyek a köznapi nyelvhasználatban is értelmezhetőek, például egy individuum valamire irányuló választását, szándékát, elhatározását (prohaireszisz, arbitrium), feltételezve, hogy a cél megvalósítása lehetséges vagy annak tűnik, s az ehhez szolgáló eszközök az egyén számára el- érhetőek vagy annak tűnnek.
Az akarat tehát nem azonos a vággyal, mivel a vágynak a beteljesülés nem feltétele, s nem is tételezi fel okvetlenül a cél teoretikus ismeretét, mint a technikai vagy pragmatikus racionalitás esetében, bár járhat ezzel is. Husserl nyomán (levél Heringhez) két Ént tételezek fel. Husserl szerint élesen meg kell különböztetni az álmodó Ént az álomvilág Énjétől. Az álomvilág énje ugyanis nem álmodik, hanem észlel, tapasztal. Az alvást nem lehet álmodni. Az álomban nem létezik interszubjektivitás, azaz a „mi” nem álmodik. Közös álom nem létezik. Az álomén és az éber én összekeverését számos vicc tette nevetségessé. Mint például – Feleség: „Te disznó, álmomban erőszakkal akartál…” Férj: „Ez a Te álmod volt, nem az enyém.” Az álom, amint ez Freud óta közhellyé vált, a tudattalan egyik reprezentatív megnyilvánulása. A tudattalannak azonban vannak más megnyilvánulásai is. Ezeket már régóta ismerjük. Ilyen az ihlet vagy az intuíció, s mindazok a „mániák”, melyekről Platón beszél.
Arkhimédész története, aki fürdés közben jön rá hirtelen arra a bizonyos törvényre, s ennek nyomán foglalja össze ezt az ősi tudástapasztalatot. Modern természettudósok (például Einstein vagy Poincaré) vallanak arról, hogy jelentős felfedezéseiket intuíciónak köszönhették. Koestler ezt a közismert jelenséget a „biszociáció” (mellégondolkozás) elméletével magyarázza. Amikor egy tudós egy problémán töpreng, többnyire asszociál, vagyis a már létező síneken mozog, azok mentén kutakodik. Nos, a tudattalanban ezek a tudatos gondolatok összekapcsolódnak valamivel, amihez – a tudat síkján – semmi közük nincsen. Ez a biszociáció vagy mellégondolkozás. A nagy, új felfedezések akkor jönnek létre, amikor egy teljesen új összefüggés – amire a tudós korábban nem gondolt – kerül hirtelen a tudat középpontjába. A biszociáció révén a tudatban felmerült összefüggések mindegyikéről nem mondható el, hogy termékeny, akadnak közöttük téves elgondolások is. Az igazán termékeny gondolatok mégis a tudatalatti gondolkodás segítségével válnak felfedezéssé. Abból, ami a tudatalattiban folyik, termelődik és alakul, semmi sem akaratlagos. A protestantizmus azt vallja, hogy az áldást nem lehet akarni. Nos, a zseniális felfedezés is áldás, azt sem lehet egyszerűen akarni. Senki sem akarhatja, hogy valami radikálisan újat találjon fel, vagyis akarni akarhatja, de nem ettől sikerül, ha sikerül. Az sikerül, amiről nem tudott, amit tehát akarni sem volt képes. Így van ez a költői ihlet esetében is. Az vagy van, vagy nincs. Kábítószerrel lehet forszírozni, de előállítani nem lehet. Mi több, a boldogságot sem lehet akarni.
A tudattalan hasonlóan közismert (és Proust regénye által költőivé varázsolt) megnyilvánulása az akaratlan emlékezés (mémoire involontaire). Egy íz, egy szag, egy hang hirtelen, akaratlanul megnyithatja előttünk a múlt rég elfelejtett (azaz tudattalanba szorított) élményeit, történeteit, igazságait és tévedéseit. Ilyenkor a múlt ellenállhatatlanul és akaratlanul tör a felszínre. Az álom tehát csak egyike a tudatalatti ismert megnyilvánulásainak. Minden álom egyéni. Az ismételt és ismétlődő álmok sem ugyanúgy ismétlik az álomban látottakat. Ugyanazt az üzenetet minden álom más és más módon szuggerálja. Így például a bibliai József kétszer álmodja azt az álmot, melyért testvérei halálra szánják.
Ő nem érti az álom üzenetét, csak azt fogja fel, hogy szép, ezért meri elmesélni. A testvérek azok, akik az üzenetet megértik. Aki nem figyel fel saját álma sürgető üzenetére (mert a dupla álom mindig sürget!), az elmulasztja a védekezést. Hogy ez az álom jósálomnak bizonyult, annak ugyancsak az álmodó karaktere volt a feltétele. Hérakleitosz azt mondta, hogy karakterünk a sorsunk. Ez József esetében is igaz. A karakternek ráadásul azonban itt is, mint általában, szüksége volt a véletlen, azaz az isteni elrendelés segítségére.
Forrás: Heller Ágnes: Akaratnélküli álom – akaratformáló álom
Tények és tévhitek alvás témakörében
Bár kevesen tudják, de az alvás megvonása gyorsabban öl, mint az éhezés; 10 nap után garantáltan nem bírnánk tovább! Szintén megdöbbentő tény, hogy alvás során csak olyan arcokkal álmodunk, akiket már láttunk életünk során, csak esetleg nem emlékszünk rájuk! Öt perccel az alvás befejezése után az álmaink 50% kitörlődik tudatunkból, tíz perccel később pedig már csak álmaink 10 %-ra emlékszünk!
