A játék nem csak örömforrás a gyermekek életében, hanem hangsúlyos eleme a fejlődésnek.
Olyan tevékenységeket, viselkedésformákat tanulnak meg és gyakorolnak be általa, amelyek későbbi életükben fontos szerepet töltenek majd be. Lehetővé teszi a felderítést és a felfedezést a való életbeli lehetséges negatív következmények nélkül.
A játék sajátosságai: -
A játék a gyermek által szabadon választott, külső kényszertől mentes tevékenysége.
-A játék örömforrás. –
A játék céltudatos tevékenység, azonban nem hasonlítható össze a munkával vagy a tanulással, célja mindig a belsőkésztetés kiélése.
-A játék a gyermek számára komoly tevékenység.
- Jellemzője a játéktudat, tehát a gyermek tisztában vele, hogy a játék végén "visszalép" a valóságba, ahol a tárgyak eredeti rendeltetésük szerint működnek majd.
- Velejárója az utánzás.
A játék első megjelenési formája a csecsemőismerkedése saját testével. Ennek révén alakul ki a testtudata, majd a későbbiekben a testsémája. Ezt követően a felnőttek is "bekapcsolódnak" a testi szinten zajló játékokba a ringatók, a tapsoltatók, simogatók, "mutogatók" ("Hol van az orrod?", "Mutasd meg a pocakodat!") révén. Ezekben a helyzetekben természetesen az anyának van kiemelt szerepe, aki biztonságot nyújt, és stimuláló helyzeteket teremt. "A korai társas játékok a kisgyermek számára a szociális tanulás lehetőségei: alkalmat adnak a saját határainak megtapasztalására; a feszült helyzetek átélésével és feloldódásával a feszültségtűrés gyakorlására; a pozícióváltás gyakorlására; az intimitás és a saját hatóképesség megtapasztalására ("Én leejtem, a mama felveszi" típusú játékok); a játékot kísérőérzések átélésére (meglepetés, visszautasítás...)."
Nem sokkal később (szintén 0-2 éves kor között) megjelenik a gyakorlójáték (vagy explorációs játék), amelyben szintén a mozgásnak és a környezet megismerésének van kiemelkedő szerepe. Lényege az elsajátítandó vagy a már elsajátított mozgások, funkciók ismételgetése, készség szintre fejlesztése. Erre a típusú játékra jellemző az ún. funkcióöröm, amit a cselekvés kivitelezésére való képesség okoz.
Peter Smith a játék négy típusát írja le, amelyek a későbbi funkciók gyakorlására szolgálnak:
- Helyváltoztató játékok (futás, ugrás, szökdelés)
- Tárgyjátékok (tárgyak rázása, pakolása)
- Társas játékok: Testi érintkezést igénylőjátékok (kergetőzés, birkózás) és testi érintkezést nem igénylőjátékok (építés)
- Fantáziajátékok (a játéktevékenység egy elképzelt helyzetben zajlik, a tárgyakat jelentése is eltérhet a valóságostól)
Mit tanul a gyermek ezekben a játékokban?
- megtanulja fókuszálni a tekintetét
- megtanulja elválasztani a tárgyakat saját cselekvésétől
- gyakorolja az ülést, mászást, kúszást, járást
- megtanulja összehangolni a mozdulatait
- tapasztalatot szerez a téri viszonyokról, térbeli elrendeződésekről (sorba rendezés)
- ismerkedik a tárgyak fizikai tulajdonságaival (kicsi, nagy, sima, érdes, hideg, meleg, puha, kemény, koppan, csattan, csörren, könnyű, súlyos...)
- felfedezi az oksági összefüggéseket (saját tevékenysége és a létrehozott változás között)
- növekszik az önállósága
- kialakul az önbizalma
A beszéd megjelenésével folyamatosan csökken a gyakorló játék szerepe, azonban nyomokban még sokáig fennmarad (akár még felnőttkorban is, pl.: egy új mozgásforma elsajátításakor). Három éves kor táján kezd megjelenni a szerepjáték (vagy szimbolikus játék), amelynek feltétele a "mintha" szituációk értelmezésének képessége, tehát különbséget tud tenni a valóság és a játékban elképzelt események között. Ezen a
"kategórián" belül is elkülöníthetők bizonyos szakaszok: eleinte a tárgyak funkciója dominál
(a kanállal megeteti a babát, a fésűvel megfésüli stb.), ezután előtérbe kerülnek a szociális funkciók és a szerep kipróbálása lesz hangsúlyos (orvos, autóvezető, fodrász lesz). Erre a játékra az utánzás, az átváltozás öröme jellemző.
A játék fejlődése azonban nem áll meg ezen a szinten, ugyanis a fantáziajátékokat az iskoláskor elején felváltják a szabályjátékok. A szabályjátékok során a gyermekek már nem csak saját elképzeléseiket valósítják meg, hanem alkalmazkodnak egymáshoz és a szabályokhoz is, ezért ez egy magasabb szintű tevékenységet feltételez, mint a játék korábbi szintjei. Ebben az esetben a gyermekek szembesítik vágyaikat a (társadalmi) elvárásokkal is. A szabályjáték kialakulásának feltétele tehát a megfelelő értelmi fejlettség (ami a szabály értelmezéséhez kell), a decentrálás képessége (nem csak önmaga, hanem más vagy mások szemszögéből is képes értelmezni a helyzetet) és a frusztrációtűrés (nem akkor és úgy történik, ahogy ő szeretné). Erre a játékra a győzelem öröme jellemző.
Az óvodáskorú gyermekek szabályjátékának néhány jellemzője:
- kezdetben maga a cselekvés a lényeg, a szabályok betartása elsősorban az egyéni örömszerzést szolgálja (mozgásos szabályjátékoknál: futás, mászás...);
- később alávetik magukat az egyszerűbb szabályoknak, élvezik a mozdulatsorok egymásutániságát, az ismétlést, ügyelnek a sorrend betartására;
- a szabályok megtartásánál dominál az utánzás;
- a dramatikus elemek (játékos kerettörténetek, felajánlott szerepek...) segítenek a szabályok megtartásában;
- a veszteség nagy érzelmi terhet jelenthet;
- többnyire igénylik a felnőtt irányítását.
Mint a játék minden formája, a Rumini is rendkívül jó hatással van az apróságokra, sőt, a családi kapcsolat szorosabbra fűzésében is!
forrás: Boros-Farkas Bernadett: A fejlesztő játékok és alkalmazása a fejlesztő munka során
Rumini: siker minden téren
A Rumini először könyv formában hódított – egyes iskolákban ma már kötelező olvasmány- majd társasjátékként lopta be magát mindenki szívébe. Utóbbiban a kalandvágyó játékosok a Rumini könyvekből jól ismert helyszíneken hajtják végre a játék elején kapott feladatokat. Az égtájkocka szerinti irányban hajózva különböző izgalmak részeseivé válnak. A cél, hogy varázseszközök segítségével teljesítsék küldetésüket. Ha tetszett a könyv, ne hagyd ki a Rumini társasjátékot sem!
