A memória kihasználatlansága

A memória nem más, mint emlékeink tárháza. Ám mivel agyunknak igen kicsi hányadát használjuk ki, így nyilván a memória esetében is hasonló a helyzet. Mi a helyzet a mesterséges intelligenciával?

A huszadik század második felében nagy vitákat kavart a mesterséges intelligencia kérdése, s ennek a vitának néhány karakteres álláspontját fogjuk áttekinteni a következő dolgozatban. Mint a filozófiatörténeti felvezetés fejezetből kiderül, az MI kapcsán felmerülő – jórészt elmefilozófiai és nyelvfilozófiai – problémák nem új keletűek, gyökereik megtalálhatóak jóval korábban élt filozófusoknál. Sokan gondolták úgy, hogy az erős MI kísérlete kudarcot vallott (lásd Dreyfus fenti idézetét), mások az MI –t kritizáló filozófusokat bírálták (Dennett fenti idézete), annyi azonban bizonyos, hogy a gépek filozófiai értelmezése volt az a mozzanat, amely a hetvenes évek végétől nagyban hozzájárult az ún. „második kognitív forradalom” –hoz (Pléh Csaba, 1996). Ez egy szinttel absztraktabb kérdéseket vetett fel, mint a korábbi megközelítések: ideiglenesen még a pszichológusok is eltekintettek attól, hogy hogyan valósítja meg az elme a megismerést, a kognitív tudomány viszont általánosságban attól tekintett el, hogy miféle lény a megismerő. A pszichológusok számára azonban a gépek csak eszközök az emberre vonatkozó modellek explicitté tételéhez.

Mi az a mesterséges intelligencia? Mielőtt elkezdenénk tárgyalni a mesterséges intelligenciával kapcsolatos különböző filozófiai problémákat, először tekintsük át, hogy mit is neveznek mesterséges intelligenciának a különböző szerzők. Az MI –nek négyfajta definíciója elterjedt, amiket két dimenzió mentén értelmezhetünk: az egyik dimenzió, hogy a definíció a gondolkodást vagy a cselekvést célozza-e meg, míg a másik dimenziója a felosztásnak az, hogy a sikert az emberi teljesítményhez mérjük vagy a siker mércéje az intelligencia egy idealizált koncepciója: a racionalitás. Ezek alapján a négyféle álláspont:
Emberi módon gondolkodó rendszerek: Amely elsősorban a kognitív vagy megismerés-tudományok megközelítése. Célja az emberi elme működését és megismerést modellező rendszerek kialakítása, hogy ezáltal is közelebb kerüljünk az elme megértéséhez.

Emberi módon cselekvő rendszerek: Ez a megközelítést Alan Turing nevéhez kötődik, akinek elhíresült Turing tesztje éppen az emberi viselkedést állította az intelligencia kritériumának, és így az elérendő célnak. Róla részletesebben lesz szó a későbbiekben.
Racionálisan gondolkodó rendszerek: Logicista megközelítés, mely az emberi gondolkodásnál valamilyen értelemben tökéletesebb, racionálisabb gépek / programok megalkotását tűzi ki célul.
Racionálisan cselekvő rendszerek: A modern informatikai tudományok / számítástudomány megközelítése, amely nem tűzi ki célul, hogy az így kialakult rendszerek valóban gondolkodjanak, azt sem, hogy közel hasonló módon működjenek mint az emberek, csak azt, hogy minél racionálisabban viselkedjenek. (pl.: előre jelezzék nekünk a földrengéseket, segítsenek diagnosztizálni betegségeket, stb.) A racionálisan viselkedő rendszereket ágensek nevezik.

John. R. Searle (Searle, 1980) bevezetett egy azóta elterjedt definíciót, mi szerint megkülönböztetjük a mesterséges intelligencia gyenge és erős változatát. Searle gyenge MI –nek nevezi azt az álláspontot, mely szerint ki lehet alakítani olyan rendszereket, amelyek úgy cselekszenek mintha intelligensek lennének, de a gyenge MI semmit nem mond arról, hogy egy ilyen gép valóban rendelkezik-e elmével vagy sem. Ezzel szemben erős MI –nek nevezett álláspont szerint olyan rendszerek is kialakíthatóak, melyek valóban gondolkodnak, tehát elmének tekinthetőek. Ez alapján az erős MI fő kérdése, hogy: egy megfelelően programozott számítógép tekinthető-e elmének, abban az értelemben, hogy egy ilyen számítógép valóban megért dolgokat és egyéb kognitív állapotokkal rendelkezik? Ez lesz a jelen dolgozat egyik fő kérdése, ami köré a különböző álláspontok és érvek csoportosulnak.
Egy megfelelően programozott számítógép tekinthető-e elmének, abban az értelemben, hogy egy ilyen számítógép valóban megért dolgokat és egyéb kognitív állapotokkal rendelkezik. Több érv született pro és kontra – főleg a huszadik század második felében – és ezekben az érvekben kulcsszerepet játszik a gondolkodás és a nyelv viszonya, ezért itt álljon egy vázlatos filozófiatörténeti áttekintése ennek a problémának (a teljesség igénye nélkül) egészen Turing -ig, akivel részletesebben fogunk foglalkozni a következő fejezetben.
Sok más problémához hasonlóan, a gondolkodás és a nyelv kapcsolata már Platónnál is megjelenik. Számára úgy tűni, hogy a gondolkodás és a nyelv azonos egymással, mivel a beszéd és a gondolat ugyanannak az aktusnak a külső és belső oldala. Ezt olvashatjuk „A Szofistában” -ban:
„Nemde a gondolat és a beszéd azonos, csakhogy az egyik a léleknek bent, önmagával folytatott hangtalan beszélgetése: s ez az, amit gondolkodásnak nevezünk.” (Platón, Szofista)
Ez a megközelítés, mely szerint a gondolkodás és a nyelv természete között szoros kapcsolat van, sőt gondolkodás is nyelvi természetű, vagy éppen azonos a nyelvel, mert a nyelvben megy végbe sok más gondolkodónál is megjelenik, lásd például: Hunboldt feltevéseit vagy Jerry Fodor gondolkodás nyelvére (mentáli) vonatkozó elméletét. Akadnak olyan filozófusok is, akik (Hubert Dreyfus, 1979) szerint nemcsak a nyelvfilozófia alapjai találhatóak meg már Platónnál, hanem az MI története jószerével i.e. 450 –ben is kezdődhetett volna, amikor egy Platón dialógusban ezt kérdezi Szókratész Euthyprosztól:
„Tudni szeretném, mi a jóság meghatározása, mitől lesz jó minden cselekedet… hogy mércének használhassam, mind a te mind más emberek cselekedeteinek megítélésénél.”

Csáji Balázs Csanád: A mesterséges intelligencia filozófiai problémái

A memória használata és karbantartása

Fontos alkalmakkor – mint mondjuk egy vizsga előtt – nagyobb szükségünk van a memória jótékony hatására, hogy minél több információt képesek legyünk megjegyezni, majd felidézni. A memória karbantartása éppen ezért különösen fontos! Sokszor hallottuk már a tézis, miszerint nem jó akár csak egyetlen évre is megszakítani iskolai tanulmányainkat, hiszen agyunk nem lesz képes ugyan úgy teljesíteni utána, az igazság azonban az, hogy a memória szokik el a megterheléstől!