Azt már viszonylag régóta tudjuk és tapasztaljuk, hogy korunk embere nem kímél senkit és semmit, ha a hatalom összefüggésébe önmagát érvényesíteni akarja. Ezért olyan gyakran emlegetett fogalom manapság az elvek, dolgok, érdekek úgymond érvényesítése. Sokáig úgy tűnt, hogy az idő az a valami, amihez nem mer hozzá piszkálni a nagybetűs Ember. Tévedtünk, mégpedig nagyot.

Habár a szentségtörés illata, az a bizonyos rossz előérzet ugyan már belengte a világot, mégis szokatlanul érte az embert ekkora pimaszság. A szellem emberei között ugyan már volt bizonyos várakozással teljes kíváncsiság, hogy az idő szentségét vajon a profán vagy az égi-földi szent világokat ismerő és tisztelő ember fogja finoman szólva magához hajlítani. Egyszerűen azért, mert már a dolgok állásából, a történelem baljós menetéből látszott, hogy mindez kikerülhetetlen. Sokáig egyértelmű volt, hogy a profán ember lesz az, aki hozzá lát az idő manipulálásához. Hiszen ez így is van rendjén.

A dolog azonban közel sem ilyen egyszerű. Az idők folyamán egyre látványosabbá vált, hogy a szentségeket ismerő, un. hívő ember (tisztelet a kivételeknek) jócskán meghempereg a profán világ látszat valóságaiban, és minden gond nélkül kidobálja önmagából azokat a lelkiszellemi fundamentumokat (a múlt, az ősök tisztelete, a hazaszeretet, a néphagyomány, szakrális tradíciók tisztelete stb.) ami magát a szakrális világban elfoglalt helyét valójában eredményezik. A nagy várakozás eredményét illetően úgy tűnt, hogy azok nyertek, akik a profán emberre fogadtak. Úgy látszott, hogy ő nyúlt hozzá az időhöz merő anyagi érdekből kifolyólag.

Megszületett hát az idő-átállítás zseniális elképzelése, mégpedig azért, mert ezzel úgymond sok energiát és pénzt spórolhat meg a leleményes ember. Örömittasan közölte hát a tudomány az emberiséggel, hogy most már minden, még az idő is ő érte van. Holott az igazság éppen az ellenkezője mindennek. Ha a profán időhöz magához hozzá nyúlunk, akkor egyben hozzá nyúlunk a szakrális időhöz is, ami mögött maga a Mindenható lakik. Ennek a megbocsáthatatlan dolognak az alfája-omegája az a transzcendens bizonyosság, hogy a fenti időnek a leképzése (árnyéka, ahogy az alexandriánus gnózis is tanítja) az a bizonyos lenti, amit mi itt a földön profán időnek nevezünk. Ebben az időben telnek el a földi napjaink.

Ez a világi idő lett az idő-átállítások áldozata. Ezzel az idő ellen elkövetett merénylettel mi emberek belenyúltunk abba a szent örvénylésbe, a ciklikus égi idő folyásába, aminek a visszatérő szent örvénylése, mint lehetőség biztosítja az égi-földi világok újjászületését, magát a létezés végtelenségét. Ebbe az örvénylésbe láttak bele őseink sámánjai, mikor a (tudat) létrák különböző szintjein beleláttak az Öreg Isten titkaiba. De ezt az örvénylést látta maga előtt Nietzsche is az őrület perceiben. Ebből a Fényes Útból született meg a magyar Csontváry fénylő gondolatai által a magyarok Napútja és festészetének spirituális esszenciája. Ezért lett ő is őrült és magára hagyott.

Miért olyan fontosak a szellemi dolgok?

A szellemi dolgok, a spiritualitás, saját lelki fejlődésünk, útkeresésünk, a negyedik dimenzió megtalálásának témaköre egyre népszerűbb manapság. Hogy miért olyan fontosak a szellemi dolgok? Mindannyian mindig többre és jobbra, boldog családra, egészséges gyermekre, felhőtlen pihenésre vágyunk. Mindehhez pedig elengedhetetlenek a szellemi dolgok, hogy jó viszonyt ápoljunk önmagunkkal és környezetünkkel, hogy minden nap következetesen a harmóniára törekedjünk és keressük a boldogságot.

Mircea Eliade: Az idő az ember legmélyebb létdimenziója.