Ha már pszichológia, érdemes elolvasni a következő sorokat. C. G. Jung, Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről című értekezése kezdődik ezzel az előszóval:
Az apa- és anyaszerep alighanem a legnagyobb felelősséggel jár, amit az ember egyáltalán vállalhat. De éppen ezt a legnehezebb feladatot úgy fogják fel, mint amellyel kapcsolatban minden magától értetődő. Szülők számára nincsenek külön iskolák. Mindenekelőtt az apákkal van baj: ritka köztük az olyan, aki az apaszerepet a legfontosabb hivatásnak tekinti.
Van Jungnak egy gondolata, amely engem mint apát különösen mélyen érintett: „Semmi sincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekekre, mint a szülők meg nem élt élete”. A legtekintélyesebb svájci lélekbúvár ezzel a tekintélyelvű és a tekintélyellenes nevelésről folytatott divatos vitát meghaladva felteszi a jövő szempontjából döntő kérdést, „a nevelők nevelésének” a kérdését.
Mi lehet az oka annak, hogy sok szülő mindig mindent jobban tud szülötteinél, a kákán is csomót keres, néha fizikailag, gyakran pedig lelki értelemben is brutális, és sokszor ostobán és tudattalanul viselkedik gyermekeivel szemben? Mi lehet az oka annak, hogy az állítólag felvilágosult huszadik században, amelynek „a gyermek évszázadává” kellett volna válnia, milliószám megalázzák és gyötrik, lélekölő gyámság alatt tartják a gyermekeket, vagy éppen – még a gazdag társadalmakban is – százezerszám ölik meg őket saját szüleik magzatelhajtás útján? A legfőbb oka ennek az, hogy a szülők az élettől való félelmüket gyakran „felelősségnek” nevezik. A nevelés területén valószínűleg egyetlen más szóval sem bántak ilyen cudarul, mint éppen ezzel. Ez a szülői „felelősség” a valóságban a kisgyermek lelkének sanyargatása. Gyakran éppen gyenge szülők oly sokáig és oly brutálisan zsarnokoskodnak egyébként erős és öntudatos személyiség adottságaival rendelkező gyermekeiken, hogy azok valóban „kisgyermekké” válnak. Mindez természetesen tudattalanul történik, s a tettesek olyan szülők, akik gyermekeik „javát akarják”. A személyiséggé érés egyik legfőbb akadálya lehet a „gyermeke javát akaró” szülő. Vendégségben volt nálunk egy család. A szülők öt percen belül tizenkétszer szóltak rá kétéves lányukra: „Ez nem illik!” Hogyan lesz ebből a gyermekből önálló, saját lábán járó ember? Az apák és az anyák elsősorban azért követelnek túlságosan sokat gyermekeiktől, mert erre készteti őket a félelem és a bizonytalanság. Jézus azt tanította, hogy legyünk hasonlatosak a gyermekekhez. Ennek ellenére inkább azt szeretnénk, hogy gyermekeink olyanok legyenek, mit mi! C. G. Jung és a mélylélektan segítségünkre lehet abban, hogy megértsük Jézusnak a felnőttek és a szülők gyermek voltáról mondott szavait.
Évek óta folyik a vita a nukleáris háború és a környezetpusztítás globális veszélyeiről. De a tettekről folyó vitában többnyire megfeledkeznek a tettesekről. Mi valamennyien tettesek vagyunk.
Csak más tettesektől várhatók el másféle tettek. S e cél elérésének előfeltétele az emberibb, tudatosabb apa-anya-gyermek-viszony.
Az atombombával szemben a bizalom az ellenméreg. A félelem csak akkor szűnik meg, ha a bizalom növekszik. A bomba tulajdonképpeni oka ugyanis a félelem. A gyermekek a bizalmat elsősorban és a legmélyebbre hatóan apjuktól és anyjuktól tanulják – vagy nem tanulják. Az emberiség öngyilkosságának veszélyét csak olyan új nemzedék tudja elhárítani, amelynek szívében több bizalom lakozik. Ez az életbe vetett kiirthatatlan bizalom lenne az a szellemi atombomba, amellyel használaton kívül lehet helyezni a materiális atombombát. A bizalomra való nevelés, a bizalom az anya-apa-gyermek-viszonyban nem csupán a személyes boldogságnak, hanem egy emberibb politikának is előfeltétele.
Az apa-anya-gyermek-viszony jó minősége előfeltétele a társadalmon belüli egészséges, emberibb kapcsolatoknak.
A gyermekeknek ahhoz, hogy egyszer teljes értékű és érett felnőttekké váljanak, szükségük van teljes értékű anyákra és – akikben a leggyakrabban szenvednek hiányt – teljes értékű apákra. A szülői szeretet hiánya azzal a következménnyel jár a gyermekeknél, hogy önmagukat sem tudják szeretni igazán, s bizalmatlanok lesznek az élettel szemben. „A nem szeretett gyermek sebe” (Peter Schellenbaum) igen sok esetben az élet végéig fáj, sőt a következő nemzedékek is szenvednek miatta.
Mai problémáink – az egyéni neurózisok és a politikai veszélyek – elsősorban sok, apátlan nemzedék tevékenységének következményei. Csak a mindkét szülő iránti mélyebb bizalom konkrét átélésének légkörében nőhet fel olyan nemzedék, amely úgy tud fejlődni, hogy nem kényszerül gyilkolni háborúban; amely belül tud fejlődni, mert kifelé nem rombol többé; amely tudja, hogy a környezetpusztítást meg kell előznie egy belvilág-pusztításnak. A belvilág pusztítása pedig elkezdődik már a bölcsőben és még előbb az anyaméhben, s akkor kezdődik el, amikor az apa hátat fordít a gyermeknek. Válogatásunk arról szeretne képet adni, hogy mit művelhetnek az apa- és anyakomplexusok.
forrás: C. G. Jung: Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről
