Régi kedvenc a magyar mesék

2. rész: A kis gömböc

Volt egyszer a világon, még az Óperenciás-tengeren is túl, egy szegény ember meg egy szegény asszony. Volt nekik három lányuk meg egy kis malacuk. Mikor a malacot már jól meghizlalták, vagy ahogy mondták, annyira, hogy kétujjnyi zsír volt a hátán, megölték. A húsát felrakták a füstre, a gömböcöt pedig felkötötték a padláson a legels ő gerendára, a szelemenre. Öt őjüknek csak annyi volt a kis malac húsa, mint egy eperszem. Már az orja, nyúlja, feje mind elfogyott. Egyszer a szegény asszony ráéhezett a gömböcre, azt mondja hát a legöregebb lányának:

 - Eredj csak fel, lányom, a padlásra, akaszd le a szelemen gerendáról azt a kis gömböcöt, főzzük meg. Felmegy hát a lány a padlásra; amint a szelemenről le akarja vágni a gömböcöt, csak azt mondja az neki:
- Hamm, mindjárt bekaplak - S nem tréfált, hanem igazán bekapta. Lesték, várták odalenn a lányt a gömböccel, hogy jön-e végre. De biza nem haladt. Azt mondja hát az asszony a középs ő lányának:
- Eredj csak fel, lányom, a nénéd után, mondjad neki, hogy hozza azt a kis gömböcöt. Felmegy hát a másik lány is, szétnéz a padláson, de nem látja sehol nénjét. Azzal odamegy a kémény mellé, s le akarja vágni a kis gömböcöt, de az azt mondja neki:
- Már a nénéd lenyeltem, hamm, téged is bekaplak! Azzal szépen bekapta. Odalenn csak lesi, csak várja a szegény asszony a lányokat. Mikor aztán megsokallta a várakozást, azt mondja a legkisebb lányának: - Eredj csak fel, lányom, hidd le már a nénéidet; azok az isten nélkül valók bizonyosan az aszalt meggyet szemelgetik. Amint felmegy a kislány a padlásra, azt mondja neki a kis gömböc:
 - Már két nénéd elnyeltem, hamm, téged is bekaplak! S bekapta azt is. Az asszony már nem tudta mire vélni, hogy hol maradnak azok a lányok oly soká. Felment hát a nyújtófával, hogy majd lehívja őket, de úgy, hogy nem köszönik meg, mert elhányja a hátukon a b őrt. Amint felment, azt mondja neki a kis gömböc:
- Három lányod már bekaptam, hamm, téged is bekaplak! Azzal úgy bekapta, hogy még a kisujja se látszott ki. Aztán a gazda, a szegény ember is, mikor már elunta várni a lányait meg a feleségét, felment a padlásra. Amint odamegy a kémény mellé; azt mondja neki a kis gömböc:
- Három lányod, feleséged már bekaptam, hamm, téged is bekaplak! És nem teketóriázott sokat, hanem ízibe bekapta; de a rossz kócmadzag már nem bírt meg öt embert, hanem elszakadt, a kis gömböc pedig leesett; azután, hogy feltápászkodott, elkezdett gurulni, s gurult, gurult a garádicson a földre.

 Amint a kiskapun kigurult, kinn az utcán előtalált egy csoport kaszáló embert, s azt az egész csoportot is mind egy szálig bekapta. Azzal gurult, gurult tovább. Az országúton előtalált egy regemen katonát. Azokat is minden bagázsitól együtt bekapta. Megint gurult tovább. Nem messzire onnan, az árokparton egy kis kanászgyerek legel tette a csürhét. A disznók szerteszéjjel cserkésztek, a kis kanászgyerek pedig ott ült az árokparton, s a bécsi bicskájával kenyeret, szalonnát evett. Odamegy a kis gömböc a kis kanászgyerekhez is, s azt mondja neki: - Már három lányt apjostól-anyjostól, meg egy csoport kaszás ember egy regement katonával együtt bekaptam, hamm, téged is bekaplak! Hanem amint be akarta kapni, a bécsi bicska megakadt a kis gömböc szájában, az aztán kihasította. Csak úgy özönlött ki belőle a sok katonaság meg a sok ember. Azután ment mindenki a maga dolgára; a kis gömböcöt pedig otthagyták az árokparton kirepedve. Ha a kis gömböcöt a kis kanász bécsi bicskája ki nem hasította volna, az én kis mesém is tovább tartott volna!

Sikerkönyv a Rumini

A Rumini szerzője Berg Judit négy gyermek édesanyja, és rengeteg mesekönyv írója, a Pagony egyik legfontosabb szerzője.  A Rumini eddigi szerződi pályafutásának egyik legékesebb darabja. Saját bevallása szerint három lánya és kisfia nemcsak ihletője történeteinek, de néha ötletgazdáik is. Történeteit a tematikus szerkesztés és a világos megfogalmazás jellemzik, amit a gyerekek is könnyen megértenek, ám a felnőtteknek sem együgyű. Az Év Gyermekkönyve-díjat 2007-ben Rumini című könyvéért kapta meg.

forrás: Illyés Gyula: A kis gömböc